hol kezdjem. Nagyon régen jártam már erre. Szegény blogom jó ideje csak porosodott. Picit szégyellem is magam, hiszen sokan bizalmat szavaztatok nekem és vissza-visszajártok, olvasgattok. Talán mentségemre legyen szólva, hogy jó néhányunkat magába szippantott a karácsony.
Volt sok munka. Szerencsére. Sok-sok én általam készített ajándék került a fa alá. Számomra ez még mindig, sok-sok év után is olyan megható. Bevallom könnyeket csal a szemembe, amikor megtudom, hogy mennyire örülnek a szöszmögéseimnek...
Szerencsére volt békés ráhangolódás is. lakásdíszítés, sütögetés, forralt borral ücsörgés, film nézés, hatalmas alvások. Vágytam már a "semmit" tevésre, de bevallom mára már alig bírok magammal. Bizseregnek az ujjaim... Varrnék már! :-)
Apránként szeretném mutogatni a varrományaimat. Újra szeretnék belelendülni a blogírásba. Magam miatt is. Olyan jó időnként visszaolvasni, emlékezni, rácsodálkozni... Köszönöm Nektek, hogy újra jöttök és olvastok!
Hosszú szünet után elsőként
Hopi-Patch Varrjunk együtt játékáról szeretnék írni!
Fantasztikus kezdeményezés volt. Roppant lelkesen vetetettem bele magam. Gondoltam nekem máshogy úgysem lesz takaróm, itt a remek alkalom. Jöttek a feladatok hétről-hétre (később kéthetenként). Én szorgalmasan csináltam is őket. Aztán egyszercsak elakadtam. Mindig volt valami más, valami "fontosabb". A feladatok meg csak szépen gyűltek. Aztán nyár derekán nekigyürkőztem és bepótoltam a lemaradásomat. Utána megint csak gyűltek a feladatok, én megint csak halogattam. Már-már a feladáson gondolkodtam, de akkor erőt vettem magamon és bepótoltam a hiányzó blokkokat!!! Akartam azt a saját takarót!!! A feladat teljesen vállalható volt! Nem létezik, hogy ne tudjam megcsinálni! Szerencsére sok sorstársam akadt! Jól esett egymást biztatni. No meg láthattuk a szebbnél szebb megoldásokat!
Végül elkészült mind a 25 blokk. Sokáig rakosgattam mire kialakult a takaróm végleges összeállítása. Amikor már ez is megvolt, akkor ismét megtorpantam, mert olyan hatalmasra sikeredett (250 x 220), hogy már nem volt a lakásunkban felület, ahol ki tudtam volna teríteni. Összecókmókoltam és elmentem az egyik húgomhoz ahol kiterítettem a rétegeket és hosszú órákat töltöttem az összeférceléssel. Úgy örültem, hogy már ez is megvan, mert onnan már csak a tűzés volt hátra, ami talán a legnagyobb feladat. Szerintem.
Összehajtogattam a hatalmas takarót és hazacuccoltam. Otthon beraktam egy sarokba és várta/vártam, hogy mikor ülhetek neki. Sajnos valahogy soha nem került rá idő. Hiába nézegettem, simogattam, sőt! néhányszor ki is terítettem, közeledett a karácsony és nekem ezernyi más dolgom volt. A szívem majd megszakadt, de fel kellett adnom. Nem készültem el a határidőre, pedig Mónika nagyon biztatott!!! Köszönöm Neki itt is! Nem akartam összecsapni. Meg akarom adni a módját, ha már ennyit dolgoztam vele.
Szóval így állunk: